Megkezdtem a dobfelvételeket, aztán addig-addig húztam a bejegyzésírást, még végül el is készültem velük :)

Sajnos az elmúlt hónapokban keveset gyakoroltam, most pedig visszaütött, elég mókás dolgokat tudtam néha ütni. A mikrofonozás alapvetően bevált, viszont egy-két változtatást eszközöltem pár számnál.

Például a vadabb számoknál levettem a pergőről a tompítást és teljesen szabadon hagytam a bőrt, hogy egy agresszívebb karakterrel szólaljon meg, de olyan is volt, hogy az egyik szobamikrofont áttettem a lábcinre, mert nagyon kellett annak a külön kiemelése. A pergőmikrofont egy picit távolabb raktam a pergőtől, mint eredetileg volt, kb. 8-10 cm-re, így sokkal nyíltabb hangot vett. Mondjuk a pergő egyszer jól kifogott velem, mert ha megpróbáltam mélyre hangolni, az egyik baba folyamatosan lelazult, egy fél számig sem bírta tartani a hangolást, de felküszködtem azért a felvételt.

A szoba mikrofonozása meglepően jól sikerült, már készítettem az egyik számhoz egy előzetes dobmixet, hogy legyen képem arról, mit lehet majd kezdeni a sávokkal, ebből az derül ki, hogy az overheadekkel talán a lábcint fogom tudni jobban vezérelni, a szobamikrofonokkal pedig a beütő-, és kísérőtányérok hangerejét.

Itt egy rövid példa a mixből, amin rajta van minden, amit valószínűleg használni fogok a dobokon: zengető, komprimálás, EQ. Ennél a számnál különösen sok zengető van a dobon, mert indusztriális, széles terű hangzást szerettem volna elérni.

Amit már az elején el kellett döntenem, az az, hogy mennyire nyúlok bele az egyes take-ekbe (take=felvett sáv/ok, részlet), követem-e a régi iskola gondolkodását, és megpróbálok mindent hiba nélkül feljátszani, vagy utólag javítgatom a hibás, vagy egyéb okokból kifogásolható részleteket úgy nevezett punch-in technikával, ha amúgy alapvetően jó a take. Az utóbbi mellett döntöttem, méghozzá azért, mert sem időm, sem türelmem nincsen valamit sokszor feljátszani, mert néha-néha akad egy-egy hiba. Ráadásul a kisebb hibák bárhol előjöhetnek, így ha hússzor játszok fel valamit, húsz különböző helyen lesz hiba, ami persze a gyakorlás hiányából is fakad. Szóval editálni fogok...

A Reapert nagyon szeretem ebből a szempontból, nagyon átláthatóan van megoldva az editálás, és a különböző take-ek menedzselése. Eddigi tapasztalataim alapján a dobot a legnehezebb editálni, nem is lehet minden esetben, mert rengeteg hangforrásunk van, amelyek - ha nem vagyunk fegyelmezettek, vagy nincs kidolgozva a szerkezet teljesen - take-ről take-re más és más hangot adhat. Összegyűjtöttem pár észrevételt, ami talán másoknak is segítséget nyújthat:

1, Ne csak a hibás részt játsszuk fel újra, mert az egyből hallatszani fog a felvételen, főleg a cintányérok miatt, mert nagyon hülyén jön ki, hogy az egyik pillanatban még lecseng a kísérő, majd hirtelen bejön a lábcin. Legalább egy-két negyedet hagyjunk előtte és utána, míg a cintányér lecseng, illetve a kezdő cintányérütést is tegyük be, hogy a lecsengése megmaradjon.

2, Ha fill-t javítunk, azt a fillt tanuljuk meg, hogy konzisztens legyen azzal, amit előtte játsszunk. Azt is jegyezzük meg, hogy melyik cintányérra ütünk előtte és utána. 

3, Arra nagyon vigyázzunk, illetve figyeljünk, hogy a cserélendő résznél a dob hangolása megegyezzen azzal, amire cseréljük, főleg a pergő tud elmászni.

4, Kis részeket csak akkor érdemes javítani, hogy az előtte és utána lévő részeknek jó a time-ja. Például ha már előtte belesiettünk, vagy belassultunk, akkor érdemes az egész részt újravenni.

Maga a tempó/time dolog egy nagy talány (szerintem egy kicsit sznobéria is), sokszor előjön a "Használjak-e takkot, vagy ne?" kérdés. Én a felvételeknél takk-párti vagyok, de csak mert segít tájékozódni (és az utómunkánál ez alapján tudunk gyorsan navigálni), és hajlamos vagyok lassulni, a filleknél pedig sietni, ami visszahallgatásnál zavar. Van, aki szerint ez adja az emberi feelinget, és a takk megöli a zenét, szerintem pedig a metronóm nélküli felvétel akkor működhet jól, ha egy zenekar élőben egymáshoz képest jó time-al játszik, ott valóban nem kell takk. Ettől függetlenül nem törekszem arra, hogy minden egyes hang illeszkedjen a metronómhoz, mert szeretem azt a pici koszt, amit ez a játékstílus ad, a gépi precizitást pedig meghagyom a gépnek :)

A hagyományos dobfelszereléses sávok mellé egy dalban szükségem volt nagyzenekari, marching band-szerű dobolásra is, itt két lehetőségem volt: Vagy VST-ből, esetleg valamelyik stock music weboldalról töltök le hangokat, vagy megcsinálom magam. Mivel sokkal személyesebb a DIY ütősör, a pergőt felhúztam jó menethangzásúra, és háromszor feldoboltam a tényleges ütősor-érzetért, a lábdobból pedig zenekari nagydobot kreáltam úgy, hogy kivettem minden tompítást, és kívülre tettem a mikrofont, valamint az egészre tettem egy zengetőt, hogy kicsit "cinematikusabb" legyen a hangzás. A további nagydobhangzás érdekében egy tranziensprocesszorral (Transient by Sleepy Time) és EQ-val puhítottam a lábdob tranziensein, hogy hasonlítson arra, amikor filcfejű verővel megütnek egy nagydobot. Az ütősor végül így szól.

Most már nekiálltam a basszusgitár felvételének is, annak mikrofonozásáról és felvételéről írok legközelebb.